A csók tündöklése és bukása


A hőn áhított első csóktól rögös út vezet az igazán szenvedélyes csókokig. Járjuk végig ezt a dicsőséges, majd egyre inkább dicstelenségbe hajló utat ... !

Kamaszkorunk egyik legemlékezetesebb pillanata, amikor hosszas elméleti felkészülés után lelkesen, de kissé esetlenül megtaláljuk egymás száját, s remegő ajkakkal próbálunk valami csókfélét összehozni. Az ügyetlenség ebben a korban természetes dolog, hiszen e téren is más az elmélet, és megint más a gyakorlati kivitelezés, amelyről legfeljebb filmekből lehet némi elképzelésünk. De legyen bármilyen – tapasztalatokat nélkülöző – is az első csók, a lényeg a vonzalmon van, amely a korábbi évek viszolygását, a testi érintkezéssel szembeni undort váltja fel.

A felnőttkor hajnalán a csók már a szerelem jelképévé lép elő, s az ember őrjítő vágyat érez arra, hogy ajkával megérintse kedvese száját.
E csókok már lényegesen rutinosabbak, legalábbis technikai kivitelezésüket tekintve, ám a kezdeti időszakban még nem nélkülözik a felfokozott izgalmat sem. Amúgy a leglehetetlenebb helyeken kerülhet sor ezekre a csókokra, az állatkert éppúgy alkalmas helyszín, mint a tizedik emeletre tartó lift, amely ugyan inkább praktikus, mint romantikus háttér. Az egymás ajkaira, nyelvére vágyó párok egyébként ebben az időszakban ritkán tétlenkednek, az utóbbi – szexuális felszabadultságot hozó – esztendőket megelőző korokban az idősebbek gyakran kaptak a szívükhöz egy-egy nyilvános csók láttán. A szerelmesek azonban már akkor sem voltak, s mostanság sincsenek tekintettel az érzelmeiket irigylőkre, vadul csókolják egymást, ahol és amikor csak lehet.

A házasságkötéssel viszont újabb fordulatot vesz a csók karrierje. Először csak – hivatkozva a sebtiben felismert illemszabályokra – a nyilvánosan elcsattanók maradnak el, majd az otthoniak is inkább a szeretkezés idejére korlátozódnak. Megfigyeltem már, hogy néhány éve házasságban élők esetében egy nyilvános helyen lopott csókra a meglopott fél úgy reagál, mintha bekövetkezett volna a világ nyolcadik csodája. A csók történetének érdekessége, hogy – hasonlóan az anyagmegmaradás törvényéhez – nem vész el, csak átalakul. Mármint a partner személye, akivel ismét fantasztikus lenne a nap lemenő sugarainak fényében csókolózni. Ez pedig azt bizonyítja, hogy nem a csókkal, hanem a kapcsolatokkal van baj. Pedig nem lenne haszontalan, ha a hosszabb ideje párkapcsolatban élők is időnként megpróbálkoznának vele. Még az is lehet, hogy tényleg csoda történne!